Események

Célegyenesbe fordultunk. Örömmel jelentem be, hogy a "trónus" a helyére került a Kiskuti csárda udvarán. Ahogyan a képeken látható már a terepet is rendezik. A trón igazi éke lesz a kerthelységnek. Nemcsak azok láthatják, akik betérnek a csárdába, hanem mindazok, akik a Laczkó forrás, vagy a Csatár hegy felé kirándulnak. 

Négy évvel ezelőtt egy grandiózus kétalakos szobor elképzeléssel indultam, mely a beszélő nevű "Megbékélés ligetében" kapott volna helyet. Naiv hitem, mely szerint ez közadakozásból létrehozható, nem meglepő módon, nem igazolódott. Nagyon sokaknak tetszett az ötlet, de annál kevesebben álltak ténylegesen mellé. Oka ennek a nagyon távoli időszak, oka hogy a mindennapokban számtalan aktuális gonddal küzdünk és talán oka a milliószor emlegetett felgyorsult életünk, melybe nem fér bele ezer évvel ezelőtti esemény értékelése. Polarizált világunkban pedig ragaszkodtam ahhoz, hogy alulról építkező legyen a kezdeményezés , mert csak így töltheti be eredendő funkcióját.

Tudom, hogy a lehetőségek száma végtelen atekintetben, hogy kinek, minek, miért, hol és mikor állítsunk emléket. Melyek azok az események, személyek, akik feltétel nélkül érdemesek arra, hogy emlékük maradandó legyen. Az én értékítéletem szerint a 997-es ütközet  egész nemzetünk jövőjére hatással volt, mely máig tart. Az a törés a nemzetben az a kétoldalúság, mely azóta is tart, feloldásért kiállt.  E törés, mint ideológiai választóvonal  valószínűleg utólagos okfejtés, hiszen egy családból származó két személyiségről van szó, akiknek döntő ellentétük a hatalom öröklése körül zajlott. Igazából mindketten jogosan követelték a trónt. Koppány a legidősebb vezérlésre alkalmas családtag jogán, mely a sztyeppei hagyományban gyökerezett, Vajk/István pedig az apáról fiúra szálló jogszokás alapján. Az aktuálisan hatalmon lévő Géza emberileg érthető módon fiát akarta örököséül, aki akkor már felnőtt korba léphetett. Ez sem volt szokatlan nálunk, hiszen Árpád fia Zolta után, Zolta fia Taksony, utána pedig Taksony fia Géza ült a fejedelmi trónra. Az akkori Európában, már ez az elsőszülöttségű öröklés dominált, elkerülendő a trónviszályokat, amely persze sohasem sikerült. Az eddigi kánon helyett egyre jobban az a nézet körvonalazódik, hogy szó sem volt itt pogány-keresztény összecsapásról és német-magyar ütközetről sem. Régóta köztudott, hogy Koppány keresztény volt, legalább annyira, mint Géza. A két hadsereg sem úgy nézett ki, hogy Koppányét magyarok alkották, Istvánét németek, mert István seregének a túlnyomó része is magyar lehetett, viszonylag kisszámú német testőrséggel és nehézfegyverzetű lovassal. Közismert, hogy István testőrségében varégok, más szóval vikingek is jelentős számban voltak. Valószínűsíthető, hogy Koppány méltósága okán az ő  közvetlen környezetében is lehettek hasonló "zsoldosok".  Szabados György történész így beszélt a két hősről: Koppánynak nem adatott meg bizonyítani elképzelését, Istvánnak igen és élt is a lehetőséggel.

Reményeim szerint e jelképes közös trónus, mely "kétszemélyes" ebben az ódon hangulatot árasztó kerthelyiségben a nyugalom, elmélkedés szigete lesz, itt a csatárra menő zarándokút mentén. Számomra e kis kerthelyiség lesz a "Megbékélés ligete"!